Egy ismerősöm nemrégen azt mondta: „A messengeren mindig offline vagyok, de azért csengess, ha ott vagyok, válaszolok.” Tehát az ember úgy tűnik, hogy mindig offline van, de még olyankor is gyakran online van. Az életben is sokat vagyunk online – dolgozunk, sulizunk, szórakozunk, meg minden mással foglalkozunk. Azt hisszük, hogy az életünk nagyon tartalmas, mert folyton mozgunk, folyton teszünk valamit - folyton online vagyunk.
Talán ezért, amikor az embernek nincs jól meghatározott, célirányos tennivalója, akkor is tesz valamit. Ha mást nem, zenét hallgat, bekapcsolja a tévét, még ha nem is nézi. Szóljon valami. Mert a csend, hát az borzasztó...
Amikor aztán valamilyen oknál fogva egy pillanatra megáll az élet(ünk) - pl. munkaszüneti nap van, vagy éppen áramszünet, és nem szól a zene vagy nem megy a tévé, az internet, az mp3 lejátszó is lemerült, az ember a csendben és a nyugalomban (offline) szembetalálkozik saját magával. Amiről eddig nem tudtunk, nem vettünk tudomást – saját magunk, életünk, gondjaink – felmerülnek, mint elfojtott buborék a víz alól. A mai ember pedig, éppen azért, mert nemigen törődik magával, élete értelmével, nem mérlegeli életét, nem is szívesen találkozik magával.
A csend viszont éppen arra adna alkalmat, hogy szembenézzünk magunkkal, mérlegeljünk és megkeressük helyünket a világban. Arra, hogy megkeressük tennivalóink értelmét. Ne kerüljük hát a csendet. Keressünk alkalmat arra, hogy külső hatásoktól zavartalanul szembenézzünk magunkkal. Legyünk néha valóban offline!
